Nagyboldogasszony napján neves meghívottak, vendégek körében megnyitották a hét országra szóló, Boldogasszony című képzőművészeti vándorkiállítást a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.
Ünnepi mise a bencés apátság létesítésének 950. évfordulóján
Erdélyben több mint négyszáz éve nincs bencés szerzetes
Létesítésének 950. évfordulójához érkezett a kolozsmonostori Szent Benedek-rendi apátsági templom. Ebből az alkalomból augusztus 14-én, szombat délután hat órától ünnepi búcsús főpásztori szentmisét tartottak a Kálvária-templomban, amely ez alkalommal szűknek bizonyult a hívek és érdeklődők számára. A mise főcelebránsa Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát volt, társcelebránsa pedig Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Kádár István esperes-plébános pedig a házigazda tisztjét töltötte be.
Magnificat – Felsőboldogfalván
Nagyboldogasszony ünnepén a római katolikus templom felszentelésre érkező nagyszámú hívő jelenlétével azt is kifejezte: ritka lehetőség egy emberéletben, hogy részt vehet, amikor a püspök Isten áldását kéri az imádság házára. Az ősi rítus legkifejezőbb mozzanatai a kulcs ünnepélyes átadása a szertartást végző főpásztornak, a szentelési ima, a vízhintés, az oltár és a falak megkenése krizmával. A templomépítő közösség támogatói, jótevői és ezernyi zarándok jelentében adott hálát a munkálatokért a dr. Jakubinyi György érsek és Tamás József püspök részvételével tartott szentelési misén.
950 év – mi az?
Kolozsmonostorral kapcsolatban az idén gyakran emlegetik a 950-es számot: a katolikus egyházközség a monostori bencés apátság alapításának 950. jubileumát ünnepli.
Nagyboldogasszony ünnepe

A Szűz Máriát tisztelő ünnepeink közül a legbensőbb és legmagasztosabb a Nagyboldogasszony ünnepe, amikor Mária megdicsőülését ünnepeljük, - meghajolva előtte, mert ő az az asszony, aki "áldott az asszonyok között", aki testben és lélekben felvétetett a mennyei dicsőségbe.
Az úton mindvégig kitartani?
Örökös fogadalomtétel Csíksomlyón
Szegénység, tisztaság, engedelmesség – ez az a három erény, amelyre örök fogadalmat tett szombaton Csíksomlyón egy fiatal lány. Mária Johanna nővér a klarissza rendbe lépett be.
Nevelés a gyulafehérvári kisszemináriumban



Beszélgetés Korom Imre spirituálissal
Ez év július hónapját a kolozsvári Szent Mihály-templom közösségének szolgálatában töltötte. Ezelőtt hat évvel, a szentelése után két évet volt segédlelkész Kolozsváron. Milyen volt ide visszatérni? Milyennek találta a közösséget, hogy érezte magát?
Püspöki áldás a "Tündérkertre"
Ha valaki látni szeretné, hogy milyenné válhatnának az erdélyi falvak, hogy a Móricz Zsigmond-i elnevezéshez méltó legyen a szülôföldünk, ne sajnálja, menjen el Véckére. A faluban szépen felújított, eredeti jellegüket és díszeiket megôrzött, szinte mesebeli "mézeskalács házakat" lát, majd nézzen szét a helybeli katolikus templom, az iskola és óvoda, valamint a magyar ház által határolt téren. És vegyen mintát arról, hogy a hely iránti szeretettel, szépérzékkel, baráti kapcsolatok, megyei támogatás és egy jól sikerült pályázat révén egy pusztulásra ítélt, kicsi erdélyi falu hogyan találhat önmagára.
Huszadszor a bözödújfalui emlékfalnál
A Bözödújfalu elárasztására emlékező XX. találkozón szombaton a falu volt lakói, elszármazottak, azok gyerekei, az együttérzôk újra közösen emlékeztek, az emlékfalnál elmondták egymásnak, hol és hogyan élnek, megemlékeztek azokról is, akik már eltávoztak e világból.
Egyházi gyűjtemények szolgálatában

A gyulafehérvári millenniumi konferencia tanulmánykötete
Bernád Rita (szerk.)
Az egység jegyében 2009. július 7-9. között a Kárpát-medence egyházi gyűjteményeinek.124 képviselője gyűlt össze a Gyulafehérváron szervezett konferencia keretében, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye alapításának ezredik évében megemlékezzen a millenniumról és tisztelegjen előtte.
Hir Blokk
-
Jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen
-
Keresztútjárás a Székely Kálvárián
-
Hét ferences szerzetes örökfogadalma Csíksomlyón
-
Családkonferencia
-
Könyvbemutató Marosszentgyörgyön
-
A Romániai Magyar Pax Romana tanulmányi napjai
-
Veni Sancte
-
Testben élünk
-
Levéltári kiállítás Sepsiszentgyörgyön
-
Megjelent a Vasárnap legújabb száma
-
Krisztus Világa
-
Ismét látogatható az egyházművészeti kiállítás
-
Papi lelkigyakorlatok időpontjai
-
Kedves Látogató,
-
Kiadványok a Gyulafehérvári Főegyházmegyéről

