Jakubinyi György érsek diakónussá szentelt négy kispapot a gyulafehérvári székesegyházban: a vaslábi Farkas Ervint, a gyergyószentmiklósi Hajlák Attila-Istvánt, a kézdiszárazpataki Kovács Károlyt és a szovátai Lukács Jánost.
Szerpapszentelés
Kereszténység és jövő
„Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni” – fogalmazta meg Hérakleitosz, a vén görög bölcselő a maga idejében az örök igazságot. Ma egy ilyen nap ünneplésére gyűltünk össze.
A múlt nyomában
Régészeti leletek a gyulafehérvári érsekségen
Június 8-án ünnepélyes keretek közt nyitotta meg Mark H. Gitenstein amerikai nagykövet és dr. Jakubinyi György érsek Gyulafehérváron az érsekség által biztosított helyiségekben a múlt nyomait bemutató kiállítást, valamint a régészeti ásatások során talált leleteket tartalmazó raktárat. Ez utóbbi anyagát, mintegy 4500 tárgyat vettek szakszerűen leltárba az amerikai nagykövetség által biztosított anyagi segítséggel.
Érezzünk együtt a magyarországi, lengyelországi és szlovákiai árvízkárosultakkal!
A májusi esőzések hatalmas károkat okoznak Európa több országában. Legfőképpen Lengyelország, Szlovákia és Magyarország lakosságát sújtják az árvizek. A Gyulafehérvári Caritas a Romániai Caritas Konföderációval közösen csatlakozik az árvízkárosultak megsegítésére irányuló akciókhoz, ezért gyűjtést kezdeményez.
Ülésezett a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia
Május 25–27. között a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében rendezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését, amelyen az ország római és görög katolikus püspökei mellett meghívottként jelen volt Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius és Anton Coşa kisinyói püspök is. Május 25-én a római katolikus székesegyházban, 26-án pedig a szentjobbi plébániatemplomban mutattak be szentmisét a főpásztorok.
Böjte Csaba testvér elmélkedése a 2010-es pünkösdi búcsún
Szívem minden melegével, szeretetével köszöntöm egyházunk főpapjait, népünk, nemzetünk elöljáróit és titeket, drága zarándoktestvéreim itt a Kárpát-medence talán egyik legszebb szentélyében, a Csíksomlyói nyeregben.
Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe
Negyven nappal Húsvét után Áldozócsütörtökön Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Az apostolok és az Újszövetség tanúsága szerint ezen a napon a feltámadt Jézus evilági megjelenései megszűntek, és mintegy utolsó találkozásképpen elbúcsúzott tőlük, küldetést bízott rájuk, megígérte, hogy elküldi a Szentlelket, majd felemelkedett a mennybe.
Csíksomlyói pünkösdi búcsú – 2010
A csíksomlyói pünkösdi búcsúra május 21–24-e között kerül sor. Mottója: „Most segíts meg, Mária!”
Ki a pap? Érvek a papságról
A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Érvek a papságért címen nemzetközi tudományos konferenciát szervezett április 29–május 2. között Gyulafehérváron. Tette mindezt a XVI. Benedek pápa által 2009. június 23-án Rómában megnyitott papság éve jegyében.
Hir Blokk
-
Jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen
-
Keresztútjárás a Székely Kálvárián
-
Hét ferences szerzetes örökfogadalma Csíksomlyón
-
Családkonferencia
-
Könyvbemutató Marosszentgyörgyön
-
A Romániai Magyar Pax Romana tanulmányi napjai
-
Veni Sancte
-
Testben élünk
-
Levéltári kiállítás Sepsiszentgyörgyön
-
Megjelent a Vasárnap legújabb száma
-
Krisztus Világa
-
Ismét látogatható az egyházművészeti kiállítás
-
Papi lelkigyakorlatok időpontjai
-
Kedves Látogató,
-
Kiadványok a Gyulafehérvári Főegyházmegyéről





