Papszentelés

Június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén az érseki székhely székesegyházában a 10 órától kezdődő szentmise keretében az oroszhegyi Boldizsár Ferenc és a sepsibükszádi Csomós László diakónusok az áldozópapság szentségében részesültek Jakubinyi György érsek kézföltétele által.

Bevezető szertartások és az igeliturgia
Az evangéliumig bezárólag minden a szokásos módon történik. Felolvassák az olvasmányt, a szentleckét és az evangéliumot:

 

      

 

       

 

      

A papszentelés szertartása
Először kiválasztották a jelölteket,

         

majd az érsek úr homíliát mondott, amelyben kiemelte, hogy a két apostolfejedelem ünnepén két újmisés szentelése bátorító és vigasztaló: ahogy a két apostol nekiindult a világnak, úgy kell a két újmisésnek is az egyre növekvő paphiányban megindulni az erőt meghaladó munkába. Az érsek atya arra is kitért, hogy az utóbbi húsz évben volt olyan év, hogy tizenöt diakónust szentelt, sőt Isten Szolgája Márton Áron püspök idejében volt olyan is, hogy huszonöt pap szentelésére is sor került egyetlen szentmise keretében.

A szentelendőket arra intette, hogy induljanak a papi életbe az apostolfejedelmek lelkületével. És amikor elhervadnak a virágok a primiciás oltáron, amikor a virágkoszorú lehull a keresztről, amelyet eltakart, és feltűnik most már leplezetlenül Krisztus halálra gyötört teste a kereszten, ilyenkor fogadják meg Szent Pál börtönben írt utolsó intelmét Timóteushoz: Szítsd fel magadban a kegyelemet, amely kézföltételem által benned van. Szent Péterrel suttogják: Uram, Te mindent tudsz, Te azt is tudod, hogy én szeretlek.

    

Utána a jelöltek letették ünnepélyes ígéreteiket

       

 

Ezután az áldozópapjelöltek egyenként az érsek elé járulnak, és letérdelnek.

       
A szentelendők tiszteletet és engedelmességet ígérnek az érseknek és utódainak:

A jelöltek arcraborulnak, és az énekesek elkezdik a Mindenszentek litániáját


   
kézrátétel és a felszentelő ima
      
 
A jelenlevő áldozópapok szintén a jelöltek fejére teszik kezüket:

    

 

    

 

     

 

A kezek megkenése, a bor és a víz átadása
A jelenlevő papok közül néhányan beöltöztetik új paptársaikat papi módra viselt stólába és miseruhába

    
Az érsek krizmával megkeni az új papok mindkét tenyerét. A kenyeret a paténán és a kelyhet az érsek az előtte tédelő felszenteltnek kezébe adja, majd békecsókot ad:

    

 

    

 

    
   
Az eukarisztia liturgiája
Folytatódik a koncelebrációs szentmise a szokásos módon.

   

 

   

 

    
   
   

Kivonulás

 

    

 

    

 

    

 

a képeket Păşcălău Adrian-Gabriel készítette

 

kapcsolódó hivatkozás:

Bemutatkoznak végzős kispapjaink:

Boldizsár Ferenc

Csomós László

 

Hir Blokk

  • Jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen

    A Katolikus Családpasztorációs Iroda szervezésében október 12-én, kedden újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen.

  • Keresztútjárás a Székely Kálvárián

    Minden hónap első péntekén 17 órától keresztúti ájtatosságot tartanak a szejkefürdői Ugron-kápolna felé vezető golgotán.

  • Hét ferences szerzetes örökfogadalma Csíksomlyón

    A 2010-es év legnagyobb rendi ünnepére készül a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány. Szeptember 8-án, szerdán a csíksomlyói kegytemplomban fél 11-kor kezdődő szentmise keretében hét ferences szerzetes teszi le örökfogadalmát dr. fr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök kezébe.

  • Családkonferencia

    A Gyulafehérvári Főegyházmegye család-csoportja Család, egység, többség, közösség címmel konferenciát szervez szeptember 24-26. között a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban.

  • Könyvbemutató Marosszentgyörgyön

    Szeptember 9-én, csütörtökön este 7 órakor bemutatják Harai Pál nyugalmazott plébános Börtönévek papi emlékei című könyvét a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében.

  • A Romániai Magyar Pax Romana tanulmányi napjai

    Szeptember 9–12. között tartja ezúttal Brassóban az idei tanulmányi napokat a szervezet.

    A téma: A katolikus értelmiség szerepe a világban (tegnap, ma, holnap).

  • Veni Sancte

    Tanévnyitó szentmise a gyulafehérvári székesegyházban

  • Testben élünk

    címmel szervezik meg a 22. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát, amelyre szeptember 9-11. között kerül sor a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán.

  • Levéltári kiállítás Sepsiszentgyörgyön
    A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár szervezésében római katolikus egyházi dokumentumokból augusztus 27-én nyílt kiállítás Vedd ezeket az iratokat... címmel a Székely Nemzeti Múzeumban.
  • Megjelent a Vasárnap legújabb száma

    Vasárnapról vasárnapra – négy romániai katolikus egyházmegye hetilapja. Ajánló a szeptember 5-i szám tartalmából.

  • Krisztus Világa

    Megújult formában és kissé átalakulva folytatja a székelyföldi katolikus lap működését szeptembertől.

  • Ismét látogatható az egyházművészeti kiállítás

    A tavaly szeptember 29-én zárult millenniumi évben a rangos rendezvények közt hiánypótló volt az érseki székhelyen megnyitott egyházművészeti kiállítás.

  • Papi lelkigyakorlatok időpontjai

    Az idén Csíksomlyón, Alvincen és Kolozsváron kerül sor papi lelkigyakorlatra.

  • Kedves Látogató,

    a millenniumi év jegyében célul tűztük ki a Gyulafehérvári Érsekség honlapjának a megújítását is.

  • Kiadványok a Gyulafehérvári Főegyházmegyéről

    A Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi évében több kiadvány készült, amelyek a főegyházmegyét, valamint a gyulafehérvári székesegyházat mutatják be.