Sarlós Boldogasszony-­napi búcsú Futásfalván

A hagyományokhoz híven Sarlós Boldogasszony napján a közigazgatásilag Torjához tartozó Futásfalván fogadalmi nagy búcsút tartottak. A népviseletbe öltözött moldvai csángómagyarok, akárcsak az előző esztendőkben, dr. Jáky Teodóz Sándor győri bencés paptanár vezetésével már előző nap megérkeztek Futásfalvára.

Július 2-án reggel 8 órakor a kegytemplomban szentmisét celebráltak, utána gyóntatásra került sor. Az ünnepi szentmise pontosan 11 órakor a kegytemplom kertjében berendezett szabadtéri oltárnál kezdődött, ahol Tifán Lajos plébános házigazdaként köszöntötte Tamás József római katolikus püspököt, a környékbeli papságot, a vendégeket, a határon innen és túlról érkezett zarándokokat. Az ünnepi szentmisét Tamás József püspök a környékbeli papság koncelebrálásával tartotta meg.

Közreműködött a Kelemen Antal karnagy által vezényelt rétyi Kováts András Egyesület fúvószenekara, akik 1993 óta minden esztendőben jelen voltak a fogadalmi búcsún. A szentmise végén a Budapestről érkezett máltai lovagok képviselője bemutatta Szent István királyunk koronájának hű mását. A szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget, majd a több száz fős tömeg — lovasokkal, vezérkereszttel, templomi zászlókkal és a fatimai szűzanya szobrának másolatával az élen — a napokig tartó bő esőzések miatt csak a kegytemplomot kerülte meg, a tizenkét stációs Golgota kimaradt az idei búcsú programjából. A július 3-án 11 órakor kezdődő megemlékező ünnepi szentmisét a néhai futásfalvi plébános, Bálint Lajos ny. érsek lelki üdvéért mutatják be.

Iochom István, Háromszék, 2010. július 3.


Égi jellel zárult a futásfalvi búcsú

A futásfalvi kegytemplomot nyolc éve nyilvánították búcsújáró helyjé. Ez Tifán Lajos plébános úr elhivatottságának köszönhető, aki mozgósított mindenkit, aki anyagilag és erkölcsileg támogatta az elképzelést. Idén a Szent András tiszteletére felszentelt templom udvarán felállított oltár köré több százan gyűltek össze a környékről és idegenből, bár az előző évekhez képest kevesebben.

A főpapi szentmisét nm. és ft. Tamás József segédpüspök, valamint a környékbeli papság koncelebrálta. A püspöki prédikáció fő gondolata az anyaság volt. Élesen bírálta az abortuszt, kihangsúlyozva, hogy minden megszülető gyereknek isteni küldetése van a földön.

Az ünnepség méltóságát fokozta a Kelemen Antal által vezényelt rétyi Kováts András Fúvós Egyesület zenekarának fellépése. Az idei fogadalmi búcsún csak három viseletbe öltözött csángó asszonyt láthattunk, ők hordozták a körmenetben a Szűzanya szobrát. A felázott út miatt a zarándokok nem mentek ki a Golgotára, csak a templomot kerülték meg.

A Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrend elhozta a Magyar Szent Korona hasonmását, míg egyik képviselőjük az ereklye jelképrendszeréről tartott előadást. Ami viszont furcsa, hogy az előadó az ünnepség után sem volt hajlandó, a sajtó legudvariasabb felkérésre sem, elárulni a nevét illetve látogatásuk részleteit, mi több, modortalanul utasította el a kérdéseket. Magatartását azért teszszük szóvá, mert úgy véljük, ennyi alázatot megérdemeltek volna a Szent Korona előtt szemmel láthatóan megilletődve elvonuló székelyek, akik közül legtöbbnek most volt alkalma életében először megtekinteni azt. Elfogadható lett volna az is, ha a „lovag” egy udvarias elnézéssel kivonja magát a válaszadás alól. A „magyar nép szolgálata” mellett nem illik levegőnek nézi az újságírókat, akik a maguk során, az eseményről hírt adva, ugyancsak szolgálatot teljesítenek.

Az ünnepség után perceken belül eleredt az eső. A zarándokok közül valaki megjegyezte, hogy ez égi jelnek számít. Ilyenkor azt mondták a régiek, hogy Isten elfogadta az áldozatot.

Jancsó Katalin,

szekelyhirmondo.ro

,

2010. július 05.

 

Hir Blokk

  • Hét ferences szerzetes örökfogadalma Csíksomlyón

    A 2010-es év legnagyobb rendi ünnepére készül a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány. Szeptember 8-án, szerdán a csíksomlyói kegytemplomban fél 11-kor kezdődő szentmise keretében hét ferences szerzetes teszi le örökfogadalmát dr. fr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök kezébe.

  • Nőszövetségek és egyháztanácsok találkozója

    Szeptember 4-én, szombaton, a kolozsmonostori Boldogasszony templomban – a Kálvária területén –, délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepélyes szentmisével veszi kezdetét a kolozsvári római katolikus plébániai egyházközösségek nőszövetségeinek és egyháztanácsainak találkozója. 

  • Örmény búcsú Gyergyószentmiklóson

    Gyergyószentmiklós Kisboldogasszony tiszteletére emelt örmény katolikus templomának búcsúünnepét szeptember 5-én tartják 12 órai kezdettel.

  • Családkonferencia

    A Gyulafehérvári Főegyházmegye család-csoportja Család, egység, többség, közösség címmel konferenciát szervez szeptember 24-26. között a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban.

  • Könyvbemutató Marosszentgyörgyön

    Szeptember 9-én, csütörtökön este 7 órakor bemutatják Harai Pál nyugalmazott plébános Börtönévek papi emlékei című könyvét a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében.

  • A Romániai Magyar Pax Romana tanulmányi napjai

    Szeptember 9–12. között tartja ezúttal Brassóban az idei tanulmányi napokat a szervezet.

    A téma: A katolikus értelmiség szerepe a világban (tegnap, ma, holnap).

  • Búcsú Sztrigyszentgyörgyön

    Pusztakalán filiájában, Sztrigyszentgyörgyön szeptember 5-én 12 órai kezdettel búcsús szentmisét tartanak, amelynek keretén belül megünnepelik, hogy száz éve, 1910-ben a Barcsay Andor által vásárolt birtokra, magántelepítés keretében 260–270 római katolikus bukovinai székelyt telepítettek be Hadikfalváról.

  • Veni Sancte

    Tanévnyitó szentmise a gyulafehérvári székesegyházban

  • Testben élünk

    címmel szervezik meg a 22. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát, amelyre szeptember 9-11. között kerül sor a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán.

  • Levéltári kiállítás Sepsiszentgyörgyön
    A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár szervezésében római katolikus egyházi dokumentumokból augusztus 27-én nyílt kiállítás Vedd ezeket az iratokat... címmel a Székely Nemzeti Múzeumban.
  • Megjelent a Vasárnap legújabb száma

    Vasárnapról vasárnapra – négy romániai katolikus egyházmegye hetilapja. Ajánló a szeptember 5-i szám tartalmából.

  • Krisztus Világa

    Megújult formában és kissé átalakulva folytatja a székelyföldi katolikus lap működését szeptembertől.

  • Pasztorális napok

    Augusztus 30–szeptember 2. közt a gyergyószentmiklósi plébánián, illetve a Korona épületében tartják az idei pasztorális napokat Legyenek mindnyájan egy (Jn 17,21) mottóval.

  • Ismét látogatható az egyházművészeti kiállítás

    A tavaly szeptember 29-én zárult millenniumi évben a rangos rendezvények közt hiánypótló volt az érseki székhelyen megnyitott egyházművészeti kiállítás.

  • Papi lelkigyakorlatok időpontjai

    Az idén Csíksomlyón, Alvincen és Kolozsváron kerül sor papi lelkigyakorlatra.

  • Kedves Látogató,

    a millenniumi év jegyében célul tűztük ki a Gyulafehérvári Érsekség honlapjának a megújítását is.

  • Kiadványok a Gyulafehérvári Főegyházmegyéről

    A Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi évében több kiadvány készült, amelyek a főegyházmegyét, valamint a gyulafehérvári székesegyházat mutatják be.