Húszéves a Gyulafehérvári Caritas

Értékünk az ember / Valoarea noastră – omul / Unser Wert – der Mensch – ez a háromnyelvű felirat fogadta a Gyulafehérvári Caritas 20. születésnapjára ünnepelni érkező vendégeket június 25-én Csíkszeredában a Segítő Mária gimnázium díszlépcsőjén, s másnap a Sportcsarnok előtt. A regionális nyílt napok sorozatának záróakkordjaként június 25–26. között került sor a Gyulafehérvári Caritas jubileumi főrendezvényére.

 

Június 25-én délután 5 órától a gimnázium dísztermébe hívta meg a szervezet mindazokat, akik mellette álltak az évek során, partnerek voltak a szeretet közvetítésben. A munkatársak mellett jelen voltak világi és egyházi személyek, erdélyi megyék, helyi önkormányzatok képviselői, külföldi partnerek, támogatók és a sajtó képviselői. Az est mo­derátora, dr. Szakács Ferenc Sándor köszöntötte a jelenlévőket, elsőnek Tamás József segédpüspököt kérte a mikrofonhoz, aki mint a vidék legfőbb egyházi elöljárója és mint aki szolgálata kezdete óta szellemi és lelki támogatója a szervezetnek, méltatta az ünneplő munkatársak tevékenységét. Ezt követően a jelenlevők egy 1992-ben készült kisfilm segítségével nyertek betekintést a szervezett Caritas-munka kezdeteibe. A filmben többek között a szervezet felépítésében közreműködő Linzi Caritas egykori gazdasági igazgatója, Fried­rich Mayrhofer beszélt arról a segítségről, amit ők vállaltak s az évek során következetesen teljesítettek is.
A képes hangulati indítás után kerekasztal-beszélgetés követ­kezett: az est moderátora sorra szólította a pódiumra a szervezet egykori és jelenlegi igazgatóit. A kezdetekről dr. Vencser László, a hosszú évek kitartó erőfeszítéseiről Szász János, a jelenlegi helyzetről dr. Márton András számolt be. Következtek a méltatások és a születésnapi jókívánságok:
Lukács Vilmos tanácsos a Hargita Megyei Tanács képviseletében, Rá­­duly Róbert, Csíkszereda pol­­gármestere, Bun­­ta Le­vente, Szé­­kely­­ud­var­hely pol­gár­mestere, dr. Schmidt Ló­­ránd, a Maros Megyei Szo­ciá­lis és Gyermekvédelmi Igaz­gató­ság vezetője és a Maros megyei ta­nács képviseleté­ben, Josef Mayr vikárius, a Linzi
Caritas egykori rektora, Bri­gitte Merz­häu­ser, a trieri Cari­tas igaz­gatóhelyettese, egy­ben a Máltai Szeretetszolgálat egyházmegyei vezetője köszöntötte a születésnapját ünneplő Caritast.

Születésnapkor ajándékot is szokás kapni-adni, ezúttal rendhagyó módon a szervezet ajándékozott. Istennek hála, hosszú azoknak a belföldi és külföldi személyeknek, intézményeknek, sajtóorgánumoknak és újságíróknak a névsora (helyszűke miatt nem tudjuk felsorolni), akik az évek során kitartottak a szervezet mellett, lelkes partnerei voltak az intézményes Caritasnak.

Az esemény előtt és az állófogadás alatt a Csíkí Kamarazenekar alkalomhoz illő muzsikával tette szebbé és emelte az est hangulatát.

Másnap, június 26-án a kedvezőtlen időjárás miatt a csíksom­lyói hármashalom-oltár elé tervezett rendezvényt a csíkszeredai Sportcsarnokban tartotta a Caritas. Színes programokkal és ajándékcsomaggal várták a szervezők már a reggeli órákban a Gyulafehérvári Caritas nagycsaládját. A zord időjárás ellenére több mint ötszázan jöttek el és vettek részt az egész napos rendezvényen, jelen voltak a jelenlegi és volt munkatársak családjukkal, az önkéntesek, belföldi és külföldi partnerek egyaránt. Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet dr. Jakubinyi György érsek celebrált a jelen lévő papsággal együtt. Ezt követte a hivatalos felszólalók sora: volt és jelenlegi Caritas-igazgatók, a kezdetektől itt dolgozó munkatársak emlékeztek vissza az eseményekre, majd a partnerek és más Caritas-szervezetek képviselői méltatták a szervezetet. Közben a csarnokba behallatszott a gyermeksereg zsivaja, akik a családsegítő szolgálat és az önkéntesek által szervezett játszóházban töltötték kellemesen az időt. Ebédidőben a Csángó panzió jóvoltából gulyással vendégelték meg az ünneplőket. A délután mozgalmasabban telt: miután megnézték az elmúlt 20 évről készült filmet, a munkatársakat meglepetés várta. Különböző díjakban részesültek azok a kollégák, akik kerek évfordulójukat töltik a szervezetnél; arany fokozatban részesültek a Caritasnál a 16 és 20 év közötti munkaidejű kollégák, ezüst fokozatban a 15, bronz fokozatban a 10, és dicséretben azok, akik már 5 éve dolgoznak a szervezet kötelékében. A díjazásokat játékos csoportfoglalkozások követték az önkéntesek irányításával. Az ünnepség a magyarországi Kaláka együttes jótékonysági koncertjével zárult. Az igazán jó hangulat mellett nem mellékes, hogy a jelenlévők 3260 lejt adományoztak a szervezet ellátottai számára.

Molnár József, Vasárnap, 2010. július 4.

Hir Blokk

  • Hét ferences szerzetes örökfogadalma Csíksomlyón

    A 2010-es év legnagyobb rendi ünnepére készül a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány. Szeptember 8-án, szerdán a csíksomlyói kegytemplomban fél 11-kor kezdődő szentmise keretében hét ferences szerzetes teszi le örökfogadalmát dr. fr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök kezébe.

  • Nőszövetségek és egyháztanácsok találkozója

    Szeptember 4-én, szombaton, a kolozsmonostori Boldogasszony templomban – a Kálvária területén –, délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepélyes szentmisével veszi kezdetét a kolozsvári római katolikus plébániai egyházközösségek nőszövetségeinek és egyháztanácsainak találkozója. 

  • Örmény búcsú Gyergyószentmiklóson

    Gyergyószentmiklós Kisboldogasszony tiszteletére emelt örmény katolikus templomának búcsúünnepét szeptember 5-én tartják 12 órai kezdettel.

  • Családkonferencia

    A Gyulafehérvári Főegyházmegye család-csoportja Család, egység, többség, közösség címmel konferenciát szervez szeptember 24-26. között a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban.

  • Könyvbemutató Marosszentgyörgyön

    Szeptember 9-én, csütörtökön este 7 órakor bemutatják Harai Pál nyugalmazott plébános Börtönévek papi emlékei című könyvét a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében.

  • A Romániai Magyar Pax Romana tanulmányi napjai

    Szeptember 9–12. között tartja ezúttal Brassóban az idei tanulmányi napokat a szervezet.

    A téma: A katolikus értelmiség szerepe a világban (tegnap, ma, holnap).

  • Búcsú Sztrigyszentgyörgyön

    Pusztakalán filiájában, Sztrigyszentgyörgyön szeptember 5-én 12 órai kezdettel búcsús szentmisét tartanak, amelynek keretén belül megünnepelik, hogy száz éve, 1910-ben a Barcsay Andor által vásárolt birtokra, magántelepítés keretében 260–270 római katolikus bukovinai székelyt telepítettek be Hadikfalváról.

  • Veni Sancte

    Tanévnyitó szentmise a gyulafehérvári székesegyházban

  • Testben élünk

    címmel szervezik meg a 22. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát, amelyre szeptember 9-11. között kerül sor a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán.

  • Levéltári kiállítás Sepsiszentgyörgyön
    A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár szervezésében római katolikus egyházi dokumentumokból augusztus 27-én nyílt kiállítás Vedd ezeket az iratokat... címmel a Székely Nemzeti Múzeumban.
  • Megjelent a Vasárnap legújabb száma

    Vasárnapról vasárnapra – négy romániai katolikus egyházmegye hetilapja. Ajánló a szeptember 5-i szám tartalmából.

  • Krisztus Világa

    Megújult formában és kissé átalakulva folytatja a székelyföldi katolikus lap működését szeptembertől.

  • Pasztorális napok

    Augusztus 30–szeptember 2. közt a gyergyószentmiklósi plébánián, illetve a Korona épületében tartják az idei pasztorális napokat Legyenek mindnyájan egy (Jn 17,21) mottóval.

  • Ismét látogatható az egyházművészeti kiállítás

    A tavaly szeptember 29-én zárult millenniumi évben a rangos rendezvények közt hiánypótló volt az érseki székhelyen megnyitott egyházművészeti kiállítás.

  • Papi lelkigyakorlatok időpontjai

    Az idén Csíksomlyón, Alvincen és Kolozsváron kerül sor papi lelkigyakorlatra.

  • Kedves Látogató,

    a millenniumi év jegyében célul tűztük ki a Gyulafehérvári Érsekség honlapjának a megújítását is.

  • Kiadványok a Gyulafehérvári Főegyházmegyéről

    A Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi évében több kiadvány készült, amelyek a főegyházmegyét, valamint a gyulafehérvári székesegyházat mutatják be.