Szűz Mária születése (Kisboldogasszony)

Mária születése hajnalcsillag az emberiség egén. A megváltás művének kezdete. Isten kegyelmét, szeretetét ünnepeljük, amely Máriában megjelent a világban. Mária születése öröm, ahogy minden születés öröm, mert a reményt erősíti bennünk. Valami szép, valami szent kezdődik.

Számos keleti egyházban a liturgikus év kezdetét jelentette, így természetes, hogy a keleti egyházból ered. A nyugati egyházba valószínűleg I. Sergius pápa vezette be a 7. század végén. Eredetileg a jeruzsálemi Szent Anna bazilika szentelési évfordulója volt. A keresztény tisztelet mindig fontosnak tartotta megemlékezni arról, aki a Megváltó édesanyja lett.

Az Istenszülő Szűz Mária a hagyomány  szerint Kr. e. 16–17. körül született Jeruzsálemben a Júda törzséből, Dávid királyi nemzetségéből származó Joákimtól és a Lévi törzséhez tartozó Matthán pap és felesége, Mária leányától, Annától.

A magyar nyelvterületen kultusza, patrocíniuma a reformáció és hódoltság miatt csak a barokk időkben bontakozott ki, de akkor (már a búcsújáró helyektől is támogatva) nagy gazdagságban.

forrás: www.katolikusradio.hu, Vasárnap, kép: www.keresztenymagyarorszag.hu

Főegyházmegyénben Kisbologasszony tiszteletére szentelt templom vagy kápolna van Almakeréken, Alsókapnikon, Aninószán, Bálványosváralján, Bólyán, Csatószegen, Csíkmindszenten a Hosszúaszó tízesben, Csíkrákoson, Egeresen, Egerszéken, Gyergyószentmiklóson (örmény), Hármasközségben, Imecsfalván, Jobbágytelkén, Kóródon, Lövétén, Marosugrán, Szakadáton, Szászrégenben, Székelyvéckén, Sztrigyszentgyörgyön, Tordán, Tövisen, Tusnádfürdőn, Uzonkafürdőn, Zágonban, Zalánpatakon. Valószínű, még más helységben is van Kisbolodgasszony tiszteletére szentelt misézőhely.

Hir Blokk

  • Alcsíki egyházi kórusok találkoznak Csíkszentimrén
  • Önkéntesek képzése családi életre nevelésre az oktatásban
  • Bérmálások 2012-ben (javított)
  • Betegek és idősek zarándoklata

    a csíksomlyói kegytemplomban

  • Február 11-e a betegek világnapja
  • Férjek, édesapák lelki hétvégéje

    a csíksomlyói  Jakab Antal Konferencia Központban

  • Veled vagyok egész

    Házasság Hete Csíkszentdomokoson

  • Családos hétvége Kozmáson
  • Házasság Hete

    2012. február 12-19. Marosvásárhely és környéke

  • Ajánló - február 12.

     

  • Hatalom és karizma

     

  • Februári szemle:

     

  • Van Remény - Böjte atya előadása Sepsiszentgyörgyön
  • Jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen
  • Beiratkozás és felvételi

    – a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum /Kisszeminárium/ IX. osztályába – a 2012/2013-as tanévre

  • Jubiláns papjaink 2012-ben
  • Papi lelkigyakorlatok időpontjai 2012-ben
  • Papi rekollekció időpontjai
  • Csíksomlyói Kegytemplomban igényelt keresztelések és esketések szabályozása
  • Kántorok lelkigyakorlatos továbbképzője
  • Ferences Óra: család és társadalom
  • Feleségek, édesanyák lelki hétvégéje
  • A csíkszentdomokosi Szent Margit lelkigyakorlatos ház programjai
  • Elhunyt papok 2011-ben
  • Az elnémult harang

    Kötet Pálfi Géza megfigyeléséről

  • Vasárnap Évkönyv 2012
  • Új nemzedék – az interneten is
  • Zarándoklat Rómába, az év végi hálaadásra
  • Honlapajánló: szászsebesi ferences testvérek
  • Krisztus Világa

    katolikus családi havilap

  • Kedves Látogató,

    a millenniumi év jegyében célul tűztük ki a Gyulafehérvári Érsekség honlapjának a megújítását is.

  • Kiadványok a Gyulafehérvári Főegyházmegyéről