A nagy püspök köztünk él

Kolozsváron Márton Áronra emlékeztek
Főpásztorunkra emlékezünk, az egyetemes kereszténység hitvallójára, Márton Áronra, a közülünk valóra, de a tőlünk fényesen különbözőre, mert a példa fényét nem a forrás adja, hanem a kegyelem... – így, Bajor Andort, a Keresztény Szó alapító főszerkesztőjét idézve kezdte beszédét Kádár István kolozsmonostori plébános február 12-én, vasárnap este a Szent Mihály templomban, ahol Márton Áron püspökké szentelésének 73. évfordulóját ünnepelték. 

Kovács Sándor főesperes-plébános arra emlékeztetett, a nagy püspök a szeme olyan volt, mint a miénk, de állandóan látta a világ világosságát, mert nem a szem lát, hanem a lélek; teste sem volt erősebb a mi testünknél, de viselni tudta az idő súlyát a rábízott igazság és a rámért igazságtalanság súlyát, mert nem a váll viseli a világ súlyát, hanem a hit ereje. Arra kértek az egybegyűlteket, idézzék meg a nagy püspök szellemét, ne bú­csúzzanak tőle, hanem kérjék, várják mielőbbi boldoggá avatását, s közbenjárását népéért: Áron püspök, könyörögj érettünk!

(Vasárnap)

Hir Blokk

  • A csíkszentdomokosi Szent Margit lelkigyakorlatos ház programjai
  • Májusi szemle:

      

  • Ajánló - május 20.

     

  • FerBiT ötödszörre
  • Csíksomlyói pünkösdi búcsú – 2012
  • Természetes családtervezés
  • Özvegyek lelki hétvégéje
  • Hogyan kössünk házasságot?

  • Márton Áron menüpont alatt folyamatosan bővül honlapunk tartalma
  • Lourdes-i zarándoklat a jelenések 154. évfordulójára
  • Beiratkozás és felvételi

    – a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum /Kisszeminárium/ IX. osztályába – a 2012/2013-as tanévre

  • Kántorvizsga időpontja
  • Szent Anya, üdvözlégy!

    Mária-imák

  • Zarándokvonatok indulnak Csíksomlyóra és Czestochowába
  • A Könnyező Szűz kegyképei Erdélyben - kiállítás
  • Pályázat a ditrói Jézus Szíve templom logójának megtervezésére
  • Reverenda készítés Ditróban
  • Bérmálások 2012-ben
  • Jubiláns papjaink 2012-ben
  • Papi lelkigyakorlatok időpontjai 2012-ben
  • Papi rekollekció időpontjai
  • Új nemzedék – az interneten is
  • Krisztus Világa

    katolikus családi havilap

  • Kiadványok a Gyulafehérvári Főegyházmegyéről