2024. március 29.

Szent György-búcsúk

Gyulafehérvári főegyházmegye:

A direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Szent György vértanú tiszteletére: Esztelnek: zárda, Györgyfalva, Csiba, Marosszentgyörgy, Csíkszentgyörgy, Hidegség, Szombatfalva.

  • Györgyfalván 2017. április 22-én, szombaton déli 12 órakor kezdődik a búcsús szentmise.
  • Csíkszentgyörgyön 2017. április 23-án, vasárnap fél 1 órakor ünneplik az egyházközség védőszentjét. A szentbeszédet Ilyés Zsolt, csíkszentkirályi plébános mondja.
  • Marosszentgyörgyön 2017. április 24-én ünneplik az egyházközség védőszentjét. A délelőtt 10 órakor kezdődő búcsús szentmise keretében Jakubinyi György érsek 40 személyt részesít a bérmálás szentségében.
  • Esztelneken, a Szent György vértanúról nevezett ferences templom búcsúünnepét 2017.  április 24-én, hétfőn délelőtt 11 órától ünneplik. A búcsús hálaadó szentmise keretében Tamás József püspök megáldja a felújított templomot, a liturgikus bútorokat és az oltárképet helyettesítő domborművet. Előtte triduumot tartanak, pénteken és szombaton délután 6 órától, vasárnap pedig a délelőtti fél 11-es szentmise keretében Puvak Antal Marián OFM prédikál. Április 23-án, vasárnap délután 6 órától az iskolás gyerekek előadják Szent György legendáját, valamint a csíkszeredai Amabile duo együttes ünnepi hangversennyel tiszteleg a templom védőszentje előtt. Közreműködik Péter Ernő hegedűn és Polgár Szabolcs zongorán.
  • Székelyudvarhely-Szombatfalván a Szent György vértanú védelmébe ajánlott plébániatemplom búcsúját 2017. április 24-én, hétfőn délután 5 órakor ünneplik.
  • A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániatemplomban 2017. április 30-án, vasárnap délelőtti fél 11 órától tartják a Szent György búcsút. A szentmise keretében megáldják Hervai Katalin képzőművész-tanár új, Márton Áron püspökről a templom számára készített grafikáját.

Dátum

2017. április 24., hétfő