Szentmise az utolsó vacsora emlékére a gyulafehérvári székesegyházban

0
101

Nagycsütörtökkel kezdetét vette a húsvéti szent háromnap. A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban este 7 órakor vette kezdetét az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmise, amelynek főcelebránsa Kerekes László segédpüspök volt, koncelebrált Kovács Gergely érsek, Jakubinyi György nyugalmazott érsek és a központi papság.

A már üres szentségház előtt fejet hajtva vonult az asszisztencia a legszentebb áldozat bemutatásának helyéhez, az oltárhoz. Azt követően felcsendült a glória, s közben a harangok és a csengők zúgása töltötte ki a teret kint és bent egyaránt, majd elnémultak.

Ez a nap az örök isteni szeretet ünnepe. Az emeleti teremben, ahol a szertartásos ószövetségi bárányvacsorát fogyasztották el, Jézus és az apostolok együtt voltak. Itt történt meg először a legnagyobb misztérium: a kenyér és bor színe alatt megjelent Krisztus valóságos teste és vére.

A segédpüspök homilíájában a szolgáló szeretetről elmélkedett. Kiemelte, hogy az Eucharisztia alapítása és a tanítványok lábának megmosása Jézus Krisztus szolgáló szeretetét jeleníti meg. A segédpüspök hangsúlyozta, hogy az Oltáriszentség alapítására emlékezvén ,,magunkba kell néznünk, mi mennyire tiszteljuk, mennyire szeretjük, mennyire imádjuk és milyen szívvel vesszük magunkhoz szentáldozásaink során az Oltáriszentségben valóságosan jelenlevő Jézus Krisztust?” A segédpüspök ugyanakkor kitért arra is, hogy a tanítványok lábának megmosása, amelyre az utolsó vacsora kezdetén került sor, nemcsak egy szépnek tartott történés kell legyen, hanem feladatunk ez ma is. ,,Meg kell mossuk ma is egymás lábát, szolgáló szeretettel kell közelednünk egymáshoz. Bátorítson és buzdítson Krisztus tette, hogy készséges lélekkel és nyitott szívvel tudjuk egymás lábát megmosni, egymást igaz szeretetben szolgálni” – zárta szentbeszédét a segédpüspök.

A lábmosás szertartásának kezdetén a segédpüspök kendőt kötve derekára a segédkezőkkel nyolc kispapnak és négy gyulafehérvári székesegyházi egyháztanácsosnak mosta meg a lábát. Térden állva vizet öntött, majd vászonkendővel megtörölte mindegyikük lábát. A lábmosás szertartása után megára öltötte a miseruhát, és az Eucharisztia liturgiájával folytatódott a szentmise a szokott módon.

Az áldozás utáni könyörgést követően az Oltáriszentséget ünnepélyesen a mellékhajóban található őrzési helyre vitték – jelezvén Jézus Getszemáni-kertbe való kivonulását –, ahol a segédpüspök és a segédkezők csendben imádkoztak, majd visszatértek a sekrestyébe.

Közvetlenül ezután vette kezdetét az oltárfosztás szertartása, amelyet szintén a segédpüspök végzett. A teljesen elcsöndesedett székesegyházban megfosztották díszes terítőiktől és gyertyatartóitól az oltárokat, s közben fokozatosan elsötétült a templom.

A szeminárium kápolnájában este 10 órakor Jézus búcsúbeszédét olvasták, majd azt követően közös virrasztással, a fájdalmas rózsafüzér elimádkozásával emlékeztek a Getszemáni-kertben lezajlott eseményekre.

Fotók: Kováts Álmos Botond/SIS

SIS